Címkék Ezekkel megcímkézve: "Alfred Molina"

Címke: Alfred Molina

Mike Wazowski és James P. Sullivan, vagyis Sulley elválaszthatatlan jó barátok, ám ez korántsem volt mindig így. Szörnyeink még az egyetemi évek alatt ismerkedtek össze, és már az első pillanattól fogva ki nem állhatták egymást, hiszen nem is különbözhettek volna jobban mind külsejük, mind pedig jellemük alapján.

Két év telt el, amióta a csendes Peter Parker (Tobey Maguire) elhagyta nagy szerelmét, Mary Jane Watsont (Kirsten Dunst), és vállalta a szuperhősléttel járó felelősséget. Peternek számos új nehézséggel kell szembenéznie, miközben arra törekszik, hogy megteremtse az egyensúlyt két élete között - nappal szorgalmas egyetemista, éjjel pedig a szuperhős szerepét ölti magára...

Ez az a film, ami valószínűleg sohasem jött volna létre, ha Taylor Lautner nem az, aki. De kicsoda is ő? Stephenie Meyer nagysikerű bestsellerének, az Alkonyatnak /Twilight/ a filmes adaptációjában a fő konfliktust adó szerelmi háromszög egyik csúcsát jelentő Jacob megformálója: női szemeket gyönyörködtetőre gyúrt férfitest, vastag szemöldök, kisfiús tekintet és örök második hely Robert Pattinson mögött, - nagyon úgy tűnik - minden téren. Míg Pattinson az Emlékezz rámban számomra meggyőzően bizonyította, hogy ott a helye Hollywoodban, addig Lautner barátunk mostani akciófilmjével bakot lőtt. A mély víz, amibe dobták, összecsap a feje fölött, és a mellékszerepekbe száműzött „nagy öregek” sem képesek megmenteni.

A 19 éves Nathan-t (Taylor Lautner) régóta gyötri egy meghatározhatatlan érzés, hogy valami nem stimmel a szülei és közte. Amikor nyomozni kezd a múltja után, rábukkan egy eltűnt személyeket bemutató weboldalra, ahol saját gyerekkori képét fedezi fel - ezzel azonban olyan események láncolata indítja el, amire legrosszabb álmaiban sem számított... © filmtrailer.hu

Frida Kahlo (Salma Hayek) még csak egy fiatal mexikói lány volt, amikor szörnyű buszbalesetet szenvedet, mely örök életére rányomta bélyegét. Mivel szinte minden csontja összetört, sokáig ágyhoz volt szegezve, és mivel eleinte a beszéd sem ment neki, gondolatait, érzéseit festményeken keresztül közölte a nagyvilággal. Miután felépült, fogta magát, és elment a neves festőművészhez, Diego Riverához (Alfred Molina), hogy kikérje a mester véleményét. Riverának nem csak a képek tetszettek meg, de Frida bátorsága, eltökéltsége, kitartása és természetesen szépsége is.

Philipe Gastone (Matthew Broderick) egy fiatal zsebtolvaj, akinek sikerül kiszabadulnia Aquila várbörtönéből. Hajtóvadászat indul ellene, és már majdnem elkapják, amikor megismerkedik Navarre kapitánnyal (Rutger Hauer), aki segít a fiúnak. Navarre szintén szökevény, aki a gonosz Püspök (John Wood) emberei elől menekül immár két esztendeje. Bűne, hogy elcsábította és megszöktette a Püspök szeretőjét, Lady Isabeau-t (Michelle Pfeiffer). Így a Püspök átkot szórt rájuk, hogy soha többé ne találkozhassanak emberi alakban...

William Shakespeare A Vihar című drámájának filmes adaptációjnak középpontjában Milánó száműzött hercegnője, Prospera (Helen Mirren) és lánya, Miranda (Felicity Jones) áll, akik egy szigetre vetődnek és a félelmetes boszorkányt, Sycoraxot legyőzve békében élnek tizenkét éven át... A legyőzött boszorka fia, Caliban Prosperat szolgálja, ám csak arra vár, hogy megbosszulja anyja halálát. Az elűzött Prospera új hazájának teljes jogú uralkodója lesz, de varázslatainak egyetlen célja, hogy újra találkozzon a cselszövőkkel, akik őt Milánóból elűzték...

Tíz titokzatos idegent hoz össze a szűnni nem akaró ítéletidő egy elhagyatott motelben. Mivel a víz elönti a közeli főutat, kénytelenek mind itt megszállni az éjszakára. A menedék látszólagos biztonsága azonban hamar szertefoszlik, ugyanis egy rejtélyes gyilkos sorra szedi áldozatait a motel vendégei közül. Az első halálesetek után, az exzsaru Ed (John Cusack), Rhodes nyomozó (Ray Liotta) és a csinos Paris (Amanda Peet) nyomozni kezdenek. Ahhoz, hogy túléljék az éjszakát, rá kell találniuk a titokra, miért pont ők, és mi hozta őket épp ekkor, épp ide...

Gore Verbinksi, A Karib-tenger kalózai rendezőjének animációs rajzfilmje, aminek főhőse Rango (Johnny Depp) egy identitás-zavaros kaméleon, aki ráun házikedvenc életére, és elindul felfedezni a nagyvilágot, ahol kalandok és veszélyek sokasága vár rá. Abigail Breslin, Isla Fisher, Alfred Molina, Ray Winstone, Harry Dean Stanton, és Ned Beatty adja a további szinkronokat.

Két újabb karakterposzter érkezett a A varázslótanonchoz /The Sorcerer’s Apprentice/, az egyik a Monica Bellucci által megformált Veronica, a másik pedig a főgonosz, Maxim Horvath alias The Villain, Alfred Molina alakításában. Veronica: Varázslónő, aki mind Balthazar Blake (Nicolas Cage) mind pedig is Maxim Horvath (Molina) szerelmének tárgya volt. "Balthazar és Veronica mindenre képesek voltak a szerelmükért" - mondja Belluci "és mindketten igazi harcosok. Horvath hozzájuk hasonlóan Merlin tanítványa volt, ám amikor Balthazar-t választotta helyette, elárulta őket és Morgana tanait kezdte el elsajátítani. Gyönyörű történet a szerelem erejéről, a féltékenységről és az árulásról"...

Újabb A-listás névvel bővült John Singleton (Négy tesó, Halálosabb iramban, Shaft) Abduction című új thrillere: Taylor Lautner, Alfred Molina és Lily Collins mellé Sigourney Weaver neve is felkerült a stáblistára. A 2012-ben, a Lionsgate égisze alatt bemutatásra kerülő film főszereplője Taylor Lautner lesz, aki egy olyan tinédzsert alakít, akit régóta gyötör az érzés, hogy valami nem stimmel a szülei és közte, ezért nyomozni kezd a múltja után. Hamarosan rábukkan egy eltűnt személyeket bemutató weboldalra, ahol saját gyerekkori képét fedezi fel...

A Walt Disney Studios Jerry Bruckheimer bízta meg a produceri teendőkkel és Jon Turteltaub a rendezéssel, hogy a The Sorcerer's Apprentice epikus romantikus kalandmesét a vászonra varázsolják: egy történetet, amiben egy varázsó és annak boldogtalan inasa egy ősi idők óta dúló, jó és gonosz között zajló háborúba csöppen. Balthazar Blake (Nicolas Cage), a mestermágus napjaink Manhattanjében él, és próbálja megvédeni a várost ős-ellenfele, Maxim Horvath (Alfred Molina) pusztításától...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,054RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,838FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Tibo: Ez tuti jó lesz, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tetszett a...
  • Balázs: remélem végre megfelelő pókember lesz, kicsit unalmas már ez a sok...
  • Balázs: láttam, jó volt
  • Balázs: tényleg jónak tűnik :)
  • Wolf: Bosszúállós rablók….:D Előzetesileg már jobb mint a csodás pók...
  • Mano: Aki látta a sorozat alapjául szolgáló régi filmet az tudhatja, hogy a...