Címkék Ezekkel megcímkézve: "A király beszéde"

Címke: A király beszéde

Csúcshatás, Az igazság ára és Paul - ez a három új film került széles körben bemutatásra az Egyesült Államokban, és igazából csak Bradley Cooper és Robert De Niro főszereplésével készült thrillernek mondható sikeresnek a bemutatkozása: a 27 milliós költségvetése nagy részét, 19 milliót hozott az első hétvégéjén. Csúcshatás magyar bemutató: 2011. április 14. A Michael Connelly azonos című regénye alapján készült Az igazság ára (fsz: Matthew McConaughey) csupán a negyedik helyet szerezte meg...

A héten bemutatkozó három film közül az egyik a sokak által várt A Föld inváziója – Csata: Los Angeles volt, ami a várakozásoknak megfelelően az első helyen is végzett: a 70 millióból készült akció-sci-fi-re 36 millióért váltottak jegyet, így az állítólagos rossz kritikák ellenére sincs miért aggódniuk a készítőknek. A magyar mozikban jövő héttől láthatjuk a filmet. "Az eredmény igazolja a filmbe fektetett hitünket. Látványos, elemei erejű és szórakoztató film lett" - mondták a Sony képviselői, akiknek idén már negyedszer sikerült megszerezniük a hétvégi toplista első helyét. Másodiik helyen a múlt heti győztes Rango végzett, míg a harmadik az Alkonyt rendezője, Catherine Hardwicke új filmje...

Négy filmet mutattak be a héten széles körben az amerikai mozik, ebből három a lista élén is végzett, míg a negyedik - Take Me Home Tonight Topher Grace és Anna Faris főszereplésével - éppen nem fért bele a top 10-be. Az első helyen a hazai mozikban is vetítésre került Rango végzet 38 millió dolláros, szép eredménnyel, igaz ugyan, hogy a költségvetés elég magasra - 135 millióra - rúgott, de az ajándéktárgyak, játékok értékesítésével szép bevételt fog maga mögött tudni az identitás zavaros kamelon. Miner krtikáját a filmről itt elolvashatjátok...

A 83. Oscar-díjkiosztó miatt várható volt, hogy a megszokottnál kevesebben mennek el - legalább is vasárnap - a mozikba, ez meg is látszik a hétvégi bevételi adatokon. Széles körben mindössze két filmet mutattak be az amerikai mozik a héten - Owen Wilson Elhajlási engedély című vígjátéka elfogadható bevétellel, 13,4 millióval a második helyen, míg Nic Cage legújabb akciófilmje, a Féktelen harag a költségek ismerete nélkül is botrányosnak mondható 5 millióval a kilencedik helyen végzett - utóbbi filmet már játsszák, míg előbbit a héten kezdik el vetíteni a magyar mozik...

Ma hajnalban 83. alkalommal osztották a filmes elismerések legrangosabbjának számító Oscar-díjakat - Az idei Gála különösen érdekesnek ígérkezett, hiszen a legjobb film kategóriában 10 alkotás mérhette össze erejét, melyek közül többen is bizonyítottak az év korábbi szakaszában megrendezésre kerül fesztiválokon és díjkiosztókon. Ez már a nevezéseken is látszott: A Colin Firth főszereplésével készült A király beszéde 12, a Coen fivérek western filmje, A félszemű 10, míg David Fincher Social network – A közösségi háló-ja és az Eredet 8, Danny Boyle 127 órája 6, míg Natalie Portman balettes drámája a Fekete hattyú 5 kategóriában kapott jelölést. Egyértelmű volt, hogy az év legjobb filmje is közülük fog kikerülni...

Hiába volt a kétszerese a múlt héten nálunk is mozikba kerülő A negyedik költségvetése, és hiába a film körül generált óriási hype, a hétvégi bevételi listán bizony mégis alulmaradt - még ha nem is sokkal - Liam Neeson új thrillere, az Ismeretlen férfi-vel szemben, ami a 30 millió dolláros büdzséjének több, mint kétharmadát, közel 22 milliót hozott az első hétvégéjén. A film magyar bemutatója a jelenlegi tervek szerint április 14-én lesz...

Hollywood történetalkotói válsággal küzd. Mi, filmrajongók pedig ki vagyunk éhezve az eredetiségre. Dömping van a folytatásokból, a remake-ekből és a reboot-okból. Kevés az igazán eredeti ötlet. Néha jön egy Nolan egy Eredettel, egy Scorsese egy Viharszigettel, ilyenkor nézünk, mint a moziban. Amikor Fincher bejelentette, hogy filmet csinál egy közösségi weboldalról, csak lestem. Hogy miről?! Készül egy film a hagyományos torpedó-játék alapján is. Én pedig egyre kevésbé lepődöm meg. Akárcsak nemrég azon, hogy az angolok mozgóképet készítettek egy király dadogásáról. Azonban, miután megnéztem a filmet, elszállt minden szkepticizmusom...

Az idei Oscaron a legtöbb jelölést, szám szerint 12-őt a Colin Firth, Helena Bonham Carter és Geoffrey Rush főszereplésével készült A király beszéde kapta, amit 2011. február 3-tól vetítenek a magyar mozik. A film a Budapest Film forgalmazásában feliratosan lesz látható. Hivatalos szinopszis: A The King's Speech egy férfi története, aki VI. György brit királyként, II. Erzsébet királynő apjaként vonult be a világtörténelembe...

Bertie (Colin Firth) sosem volt a szavak embere, mivel beszédhibája mindig is erősen hátráltatta. Azonban apja, V. György halála után, VI. Györgyként királlyá koronázzák, és mint uralkodónak kötelessége időnként nyilvános beszédet adni, és szólni Anglia népéhez. Különösen fontos ez most, a 30-as évek második felében, amikor már érződik a háború előszele. Feleségével, Erzsébettel (Helena Bonham Carter) mindenféle gyógymódot kipróbálnak, hogy legyőzzék a beszédhibát, de mind hiába. Azonban akad egy ember, aki szenttül hiszi, hogy helyre tudja hozni a király beszélőkéjét...

November 24-én kerül a mozikba a The King's Speech című történelmi dráma, ami VI. György király, Anglia uralkodójának, II. Erzsébet Királynőnek az édesapja igaz történetét mutatja be, remek színészek - Helena Bonham Carter, Colin Firth, Guy Pearce, Geoffrey Rush - részvételével. A történelmi jelentőségű események bemutatása mellett a fő szál a fivére lemondását követően trónra kerülő ifjú herceg (Firth) szoros barátsága egy Lionel Logue (Geoffrey Rush) nevű ausztrál logopédussal, aki hatalmas szerepet játszott benne, hogy a későbbiek során a király szavait, bármerre is járt hatalmas üdvrivalgás kísérte...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,989RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,767FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Népszerű bejegyzések