Címkék Ezekkel megcímkézve: "A félszemű"

Címke: A félszemű

A 83. Oscar-díjkiosztó miatt várható volt, hogy a megszokottnál kevesebben mennek el - legalább is vasárnap - a mozikba, ez meg is látszik a hétvégi bevételi adatokon. Széles körben mindössze két filmet mutattak be az amerikai mozik a héten - Owen Wilson Elhajlási engedély című vígjátéka elfogadható bevétellel, 13,4 millióval a második helyen, míg Nic Cage legújabb akciófilmje, a Féktelen harag a költségek ismerete nélkül is botrányosnak mondható 5 millióval a kilencedik helyen végzett - utóbbi filmet már játsszák, míg előbbit a héten kezdik el vetíteni a magyar mozik...

Hiába volt a kétszerese a múlt héten nálunk is mozikba kerülő A negyedik költségvetése, és hiába a film körül generált óriási hype, a hétvégi bevételi listán bizony mégis alulmaradt - még ha nem is sokkal - Liam Neeson új thrillere, az Ismeretlen férfi-vel szemben, ami a 30 millió dolláros büdzséjének több, mint kétharmadát, közel 22 milliót hozott az első hétvégéjén. A film magyar bemutatója a jelenlegi tervek szerint április 14-én lesz...

…méghozzá Dolby Surroundban, ami nem elhanyagolható tény! Kenobi kollégám nagyszerű kritikája alapos körképet nyújtott számunkra Hollywood újkori vadnyugati koncepciójából. Jómagam a fővárosiak azon generációjához tartozom, akik a gyerekkori nyarakat rendre vidéken töltötték, és akik számára a nagyszülők könyvespolca igazi, fölfedezésre váró kincsesbányát jelentett. Dumas és Mikszáth Filléres Könyvek kiadású regényei mellett Karl May Winnetou-ján és J. F. Cooper Nagy Indiánkönyvén (mely háztartásnak ne lett volna dísze a ’80-as években?!) szocializálódtam. S bár egy ideje letértem a „hadiösvényről”, azt kell mondanom, hogy még mindig kellemes nosztalgia tölt el, ha a vadnyugat whiskey-t vedelő, toalettre is hatlövetűvel járó, borbélyt csak sebkötözésre igénybe vevő fiai feltűnnek a képernyőn...

Az elmúlt hetekben megszokott 1-2 film helyett a Valentin napot megelőző hétvégén 4 széleskörű premier is volt - ebből három elég is szépen teljesített. Első helyen Adam Sandler és Jennifer Aniston Kellékfeleség című romantikus vígjátéka végzett (magyar bemutató: 2011. március 10.), a 31 millió, amit elért, még a büdzsé ismerete nélkül is szépnek tűnik - a hasonló műfajú filmeknél amúgy sem szotak az egekbe rúgni a költségek. Második helyen az ifjú popsztár elképesztő népszerűségét megerősítve Justin Bieber dokumetum/koncertfilmje, a Justin Bieber: Never Say Never végzett...

A Super Bowl hétvégéje mindig gyászosan sikerül a moziknak, az amerikai emberek túlnyomó többsége ugyanis vasárnap este egészen biztosan a tévé előtt ücsörögve, sörrel a kezében várja a mérkőzések mérkőzését, az amerikaifoci döntőt. Tehát Legjobb esetben is csupán a hétvégi bevételek kétharmadával számolhatnak - épp ezért a nagyobb filmek bemutatóival mindig igyekeznek elkerülni ezt a dátumot. A héten két új film érkezett az USA mozikba, ezek közül az első Christian E. Christiansen thrillere, a The Roommate lett, mely - számomra - meglepő módon közel 16 millió dollár bevételt ért el, amivel már vissza is jött a rá fordított összeg...

A western volt, küzd, és hiszem, túléli. A műfaj széles ösvényét amerikai klasszikusok taposták, elvégre nekik kell tudni, mi a mennydörgős ménkű van a Vadnyugaton. Nyomukban loholva érkeztek a spagetti westernek. Ez kérem Sergio Leone, Clint Eastwood aranykora, no meg a széles karimájú kalapé és elmaradhatatlan szivaroké. Majd döglés. Sunnyogás, tetszhalál, nevezzük, aminek akarjuk. Temethetjük a napcserzett arcú gyorstüzelő legényeket?

Elszomorítónak tartják a Coen fivérek, hogy még jó nevű filmes szakemberek is az 1969-es A félszemű seriff klasszikus remake-jének tartják új filmjüket, A félszeműt. "Soha nem adnánk a fejünket remake-re, mindig saját anyagból dolgozunk" magyarázza Joel Coen. "Az 1969-es A félszemű seriff John Wayne-nel a főszerepben eleve űberelhetetlen, és egy másik hollywoodi korszak jellegzetes gyermeke, semmi értelme nem lett volna nekiállni, hogy megpróbáljunk versenyre kelni vele. A mi filmünk az eredeti Charles Portis-regény újragondolása...

Már az előzetesek is igen figyelemfelkeltőek voltak Anthony Hopkins A rítus című új horrorfilmjéhez, és a hétvégi eredményből úgy tűnik, sokan kíváncsiak rá, milyen szennyest takargat a filmvásznon a szentegyház. A film 15 milliót ért el a 37 milliós költségvetésből, azaz sok múlik a nemzetközi bevételeken - a magyar mozikban 2011. március 10-től láthatjuk. A második széles körben bemutatott film Jason Statham Mestergyilkos remakeje volt, amit Simon West, A fegyencjárat rendezője dirigált le 40 millió dollárból....

Jól sikerült a debütálása Natalie Portman és Ashton Kutcher romantikus vígjátékának, a Csak szexre kellesz-nek, (magyar bemutató: 2011. február 10.), a 20 millió dolláros hétvégi bevétellel már az hétvége után csupán 5 millió dollár hiányzik a büdzsé eléréséhez. Kétmillió dollár különbséggel a második helyre csúszott a Zöld Darázs, ami két hét után a 120 milliós költségvetés felénél tart, és mivel a nemzetközi vetítések sem sikerültek túl jól (15 millió)...

Könnyen megjósolható volt, hogy Michel Gondry Zöld Darázs filmje fog az élen végezni a heti bevételi toplistán: 34 millió dollárral ez könnyedén meg is tette. Az eredmény azonban a mérleg másik nyelvének tükrében már nem olyan fényes - 150 milliós büdzsét maximum a nemzetközi bevételek segítségével fog sikerülni behoznia. Talán kevesen tudják, de a Zöld Darázs születése rendhagyó módon nem képregényfüzetben, hanem a rádiócsatornán történt...

A UIP-Duna Film forgalmazásában 2011. február 17-én, feliratos kerül a mozikba a Coen testvérek új sikerfilmje, A félszemű /True Grit/ című western, ami a kritikusok szerint a 2011. Oscar-díj egyik potenciális várományosa. Hivatalos szinopszis: A tizennégy éves Mattie Ross apját hidegvérrel lelőtte a gyáva Tom Chaney, és a lány eltökéli, hogy az igazságszolgáltatás kezére adja a bűnöst. Segítséget kér az iszákos, hamar a fegyveréhez kapó békebírótól

Nicolas Cage Boszorkányvadászat /Season of The Witch/ filmje volt az egyetlen premierfilm az USA-ban a héten, mégsem sikerült felülkerekednie a harmadik hete futó A félszemű, vagy az Utódomra ütök alkotásokon: 10,7 millió dollár értékben váltották rá jegyet a mozikba, ami a költségvetésének negyede, a bevételi listán pedig a harmadik helyre volt elég. A filmet hamarosan mi is megnézhetjük - magyar premier: 2011. január 27. A Coen fivérek új westernje nem csupán átvette a vezetést...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,994RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,780FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Népszerű bejegyzések

Jackie moziplakát poszter

A nagy falvideo