Címkék Ezekkel megcímkézve: "A Bourne hagyaték"

Címke: A Bourne hagyaték

Steve Burke, az NBC Universal elnöke nemrégiben a 2012 Media, Communications & Technology konferencián tartott beszédet, ahol beszélt róla, hogy a filmes divíziójuknak franchise-okra és animációkra van szüksége, hogy egy stabil szintet elérjen. A kasszáknál igen jól teljesítő Halálos iram franchise már amúgy is az ő tulajdonukban, de Burke elmondása szerint a rajongók számíthatnak rá, hogy az egy hónap alatt 183 milliót hozó A Bourne hagyaték, valamint az idei nyár egyik meglepetésfilmje....

Jason Bourne a franchise harmadik részében felfedte a múltját övező titkokat, és a világ elé tárta a történetét. Bár Bourne eltűnt, az élet azonban nem áll meg, és az ügynökség veszett tisztogatásba kezd. Eltakarítanak mindent és mindenkit, ami és aki kapcsolatba hozható a Bourne által lefülelt projektekkel, hogy megóvják… mit is? Mint kiderül, a korábbi három rész egy hatalmas kirakó csupán egy apró részletét fedte fel. Érdeklik a részletek? Sajnálom, a többi szigorúan bizalmas! Megfelelő szintű engedéllyel rendelkezik? Akkor kattintson a továbbra!

Ahogy várható volt, a A Bourne hagyaték átvette az első helyet a három hete a bevételi lista élén trónoló A sötét lovag – Felemelkedéstől: a franchise új Jeremy Renner főszereplésével készült részre 40,2 millióért váltottak jegyet, ami gyengébb nyitás ugyan, mint amit két legutóbbi rész produkált, de valószínűleg elég lesz hozzá, hogy tovább folytatódjon Aaron Cross kalandja is (Egyes hírek szerint Jason Bourne-nel közösen).

Négy egy perc körüli jelenet érkezett a szeptember elején mozikba kerülő A Bourne hagyaték filmhez - egy kis üldözés, egy kis verekedés és beszélgetős rész egyaránt található közöttük. Maga a film feliratos kerül majd a mozikba, a feliratos előzetest - valamint egyéb infókat, videókat és képeket - a film adatlapján eléritek.

2012. szeptember 6-án, az aktuális információk szerint feliratosan kerül a hazai mozikba a A Bourne hagyaték, a UIP Dunafilm elkészítette hozzá a feliratos előzetest is. A tartalom részleteit még továbbra is homály fedi, ami tudni lehet az az, hogy az új Bourne film főszereplője a Jason Bourne-höz hasonló múlttal rendelkező Aaron Cross, akit Jeremy Renner alakít, és aki olyan események forgatagába kerül,

Júliusban el leszünk látva szuperhősökkel: Jövő héten A csodálatos pókember érkezik a hazai mozikba, majd két héttel azt követően, 2012. július 26-án az éve egyik legvártabb filmje, a Christopher Nolan Batman trilógiáját lezáró A sötét lovag – Felemelkedés, amihez most egy új IMAX-es posztert láthatunk, a szokásos "A legenda véget ér" felirattal. Christopher Nolan rendező a film végére egy kőkemény test-test elleni harcot ígér, amiben az eddig megszokottakkal szemben sem intellektus, sem a technika nem játszik szerepet...

Az előzetes a közelmúltban napvilágot látott A Bourne hagyaték feature trailer kissé átszabott változata, de tartalmaz új, eddig nem látott jeleneteket is. A reklámspot egyfajta üzenetként is szolgál a nézőknek: sosem csak egy volt. A Bourne hagyaték főszereplője Aaron Cross /Jeremy Renner/ aki a Jason Bourne-nal történt események következtében kerül bele a halálos tétekkel zajló játszmába.

Éppen egy hónappal az USA bemutatót követően, 2012. szeptember 3-án kerül a hazai mozikba a Bourne franchise legújabb darabja, A Bourne hagyaték, melyben immár nem Matt Damon, hanem Jeremy Renner lesz a főszereplő, aki egy elődjéhez hasonlóan emlékeitől megfosztott ügynököt, Aaron Cross-t alakítja, aki az ígéretek szerint teljesen más utakon fog járni mint Jason Bourne tette. A pontos tartalom még nem ismert.

A Borne-sorozat negyedik részében ezúttal nem a Matt Damon által megismert Jason Bourne kalandjai folytatódnak, hanem Aaron Cross-t (Jeremy Renner) ismerhetjük meg, aki ugyannak a titkos kormányprogram köszönheti ismeretlen múltját, ám mégis teljesen más utakon jár. A Spin-off rendezői teendőit az akciófilm berkekben nagy elismerésnek örvendő Tony Gilroy végzi.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,986RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,761FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • 5.: Jövő decemberben kiderül :D
  • Adam: Nem tudjuk meg ki Rey csak talalgat mindenki.
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...
  • Ádám: Rey igazából nem Luke gyereke hanem Obi-Wan-nak az unokája. Ezt...
  • 5.: A Star Wars valóban egy egész galaxisban játszódik, de tulajdonképpen egy...