Címkék Ezekkel megcímkézve: "2016"

Címke: 2016

A Sony Pictures Entertainment végre közzétette az első előzetest az idén júliusban mozikba kerülő rengeteget Szellemirtók reboot-hoz, amelyben a jól ismert csapatot ezúttal csajok váltják fel: Erin (Kristen Wiig) részecskefizikus, Abby (Melissa McCarthy) a paranormális jelenségek szakértője, Jillian (Kate McKinnon) mérnök, Patty (Leslie Jones) pedig csupán azért lesz tagja a csapatnak, mert jól ismeri New York-ot.

Egy-egy Star Wars vagy Jurassic World kaliberű filmtől eltekintve évek óta a képregényadaptációk uralják a bevételi toplistákat, a műfaj két legnagyobb riválisa, a Marvel és a DC Comics között pedig egyre komolyabb a verseny az elsőbbségért. A műfaj rajongói pedig örülhetnek: jelen állás szerint 2016-ban nem kevesebb, mint 7 alkotás vár ránk a mozikban.

Jelenleg is zajlik a CineEurope konferencia Spanyolországban, ahol a Paramount Pictures nemzetközi képviselője bejelentette a stúdió 2015-ös és 2016-os bemutatóterveit. A 2015-ös év nagy meglepetést (és túl nagy várakozásokat) nem okoz, azonban 2016-ban piszok erős évet zárhatnak, ugyanis a Transformers 5 mellett a G.I. Joe 3 és a Star Trek 3 is erre az évre van időzítve, de komoly potenciál van a listán szereplő Ben-Hur remake-ben is.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,988RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,763FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés